utaki - szent hely

Egy barlangban álltam a tengerparton. Felettem ablak nyílt a szabadba, ezen át szánkázott be a perzselő napfény és kilátás nyílt a vakítóan kék égre, amin puffancs felhők perdültek táncra. A kék ég szegélyét buja zöld fák lombja festette élet-zöldre és a fákról a barlangba csüngő indák álmosan ringatóztak az illatos tengeri szélben. Néha egy-egy falevél pergettle lassan, természetes könnyedséggel, mégis súlyosan - akár egy ima. A hátam mögött a tenger szívdobbanása énekelt az életről és a folyton pergő homokszemcsék kórusa lelkesen várta az új meg új hullámokat. Alattam, a csilingelő fehér korallokon apró rákok sziszifuszi munkájának végtelen zenéje halkan koppant, ahogy gyönyörű kis házaikat húzva örökké vándorolnak, talán még a sós-fűszeres ezerszínű tengeri szél sem tudja hová.