hírlevél1

Az új hírlevelet felteszem a blogra képekkel, mert olyan nagy lett, hogy sehogyan sem sikerül átküldeni...

Kedves Barátaink, Szeretteink, Szívünkhöz Közel Állók!

Szégyenletesen régen nem írtam hírlevelet. Ennek az az oka, hogy június 7-én volt Hunor szülinapja, tehát először eme nagy ünnep méltó megülésének szervezésével voltam elfoglalva. Június 8-án pedig vendégek érkeztek hozzánk otthonról. BIZONY. Ilyen szenzáció történt. Drága nővérkém, Nonó a férjével Peterrel es Rubennel (ki ne ismerne Rubent J - Nonó 3 éves vagány kisfiát?) megérkeztek hozzánk látogatóba. Ezalatt pedig szépen lassan (már nagyon ideje volt…) eljött az okinawai nyár is, szikrázóan kék égbolttal, azurkék tengerrel, tiri-tarka halakkal és fehér homokkal, úgyhogy nagyon jó dolgunk van és mindig volna is mit írni, csak időt nehéz találni rá. De most megpróbálom…
Szóval csak szép sorjában…

Hunor szülinapja. Biztos nem mindenki van így vele (csak azért mondom, mert példának okáért Hunoron nem látom az eufóriátJ), de én próbálok maximálisan kiélni és megünnepelni minden szülinapot:). Így hát Hunor 29. szülinapjára összetrombitáltam az összes barátunkat, tortát rendeltem, főztem, vettem jó sok sört és készítettem egy meglepi-vetítést Hunornak a tavalyi évről. Kicsit aggódtam, mert csütörtök este lévén kétes volt, hogy eljönnek-e a meghívottak, de kellemesen csalódtam. Szinte minden meghívott ott volt és akkora szeretettel ünnepeltek, hogy teljesen meghatódtam. Jó érzés volt végignézni azon a sokféle emberen, hallgatni, ahogy mindenféle nyelven beszélgetnek és hallgatni azt is, ahogy Hunor minden nehézség nélkül lazán elbeszélget bárkivel angolul. Ha valaki ezt egy éve megmutatja nekem, szerintem el sem hittem volna… az ilyen alkalmak nagyon sokat jelentenek abból a szempontból, hogy mennyire érezhetjük otthon magunkat valahol. Azt hiszem ezzel most Okinawa és az itteni barátaink sokkal közelebb kerültek a szívünkhöz.

Naggggyon jó volt a hangulat, így eltartott a buli késő éjszakáig. Másnap épphogy feltápászkodtunk, elvégeztük az utolsó simításokat, hogy a lakásunk tökéletesen kész legyen a vendégfogadásra, főztem egy fincsi mogyorós-thai csirkét, felvettük a legszínesebb ruháinkat és teljes izgalomban elindultunk a reptérre… leírhatatlanul jó érzés volt ennyi hónap után megölelgetni, megszorongatni a nővérkémet, aki már úúúúúúúúúúúúúgy hiányzott! Rubennel is kiörültük magunkat egymásnak, a férjek pedig (ismerve a Végh-sisters temperamentumát) türelmesen végigvárták mindezt a háttérben. :)
Annyira régen készültünk erre, hogy végre valakivel az otthoniak közül megoszthatjuk a mi itteni világunkat. Nonoéknak nagyon tetszett minden, a miniatür autónk, a picike színes lakásunk, a fűszeres kajánk, a zenéink… - ezt mind úgy hirtelenjében rájuk zúditottuk… J.
Akármilyen vonzó is az egyetem és környéke (kisvárosi betondzsungel), nem sokat teketóriáztunk, indultunk északnak, hogy egy gyönyörű kalandos hétvégét töltsünk el napsütésben, patakmászással, vízesésben fürdéssel a dzsungelben, halakkal úszkálással a tengerben. Két éjszakát egy nagyon hangulatos, fiatal hippik által épített táborhelyen töltöttük a hegyekben. Jófej energikus, kreatív emberek, egészséges ételek és rengeteg napfény (annak ellenére, hogy elvileg még javában állt az esős évszak). Nehéz szívvel hagytuk ott ezt a helyet, annyi szeretettel vettek itt körül minket és annyira hangulatos volt, de sejtettük, hogy azért új kalandok is várnak majd.