hírlevél6

Van még egy mozzanat, ami nagyon szép volt, a közösen töltött két hét utolsó napja.
Okinawa fősziget keleti oldalán van egy kicsi sziget, Kudakajima. Ez a sziget az okinawaiak szerint az istenek szigete, hiszen keletre van a főszigettől, tehát az okinawai királyság központjából, a Shuri várból nézve épp e mögött a sziget mögött kel fel a Nap. Kb. 20 perc hajóval egy nagyon eldugott, pici kikötőből, hát ide vettük az utunkat utolsó nap. Az egész sziget 7km hosszú, 500-an lakják, csendes, békés, időtlen nyugalmat árasztó hely. A sziget déli felén van a falu, ezután a cukornádföldek, majd a legészakibb része a szigetnek már tejesen érintetlen, dzsungel-szerű erdő. Az okinawai vallás nem templomépítő, hanem természetimádó, így számukra az a szent hely, ami érintetlen természet. Azt hiszem ez az utolsó kirándulás, az okinawai kék ég és még kékebb tenger, egy utolsó közös úszkálás a színes halakkal, a mosolygós pici nénik, a tengeri szőlő és az okinawai húsleves - tökéletes befejezése volt az együtt töltött két hétnek. Azzal, hogy Nonóékat elbúcsúztattuk, kicsit belém hasított az érzés, hogy már csak egy-két hónap és itt kell hagyni ezt a gyönyörű helyet, amit annyira megszerettünk mind a ketten Hunorral és ami szerintem mindkettőnknek az életről, a szabadságról, a kalandról, a természetről és a tengerről szól. Felemás érzés ez, és csak egyre inkább az lesz, azt hiszem. Hiszen már alig várom, hogy újra találkozzak otthon azokkal, akiket szeretek, és ezt csak felerősítette bennem az, hogy Nonóék itt voltak. Viszont ez a hely tényleg egy szerelem és azzal, hogy elmegyek innen, nem kis darabot kanyarítok ki majd a szívem sarkából.